Kijev város szimbóluma a gesztenye, ilyenkor május elején virágoznak, fehér, v. rózsaszín virágaik valósággal felcicomázzák a várost. Sok turista időzíti kijevi kirándulását pont erre az időszakra, h a város mellett a gesztenyék virágzásában is gyönyörködjék. Májusban Kijevben már egyáltalán nincs hideg, még nincs hőség, az egyik legjobb időszak utazásra. Minél melegebb a tavasz, annál több virágot hoznak a gesztenyefák -- idén ez történt, így mostanra virágba borult minden, a virágzás lecsengésével pedig fehér virágszőnyeg marad a járdákon.
Másik monda szerint már a 17.sz. végén, 18.sz. elején a kijevi kolostorok kertjeit gesztenyefákkal díszítették. A 18.sz. végén keletkezett "Kijev város történetében" már arról írnak, h a kijeviek előszeretettel tartanak vadgesztenyét kertjükben szépsége, virága és dús lombozata miatt. Idővel a gesztenyefák kiszorították a cár választotta jegenyéket a városból.
A "hivatalos" verzió szerint a gesztenyefák kijevi megjelenésének története az 1839-ben Beretti tervei alapján tudományos célokra alapított, ma Fomin nevét viselő botanikus kert létrehozásához nyúlik vissza. Eszerint 1842 környékén jelentek meg az első gesztenyfák, 20 évvel később pedig a később híressé vált gesztenyefasort ültették, amely ma is létezik meg-megújítva a kertben (szervezett kiránduláson látogatható).
Kijevben a legelterjedtebb fa a hárs, második a gesztenye, harmadik helyen a jegenye áll. Kijevben a gesztenyelevél képe megtalálható minden olyan terméken, amit a városhoz kapcsolódóan szeretnének eladni. Kijev központi útján, a Krescsatyikon gesztenyés égősor világít esténként. Kijev városnak sokáig nem volt címere, a szovjet időkben készített és használt címerpajzs közepén is gesztenye látható. (a mai címer Szt.Mihály arkangyalhoz, a város védőszentjéhez kötődik).

Azt olvastam, kb. 1 millió gesztenyefa van Kijevben, ezek ősszel 30 ezer tonna gesztenyét teremnek. A gyerekek itt is szeretik gyűjteni, régen gyógyszertáraknak adták le, a lakásokban moly ellen tartották. A gesztenyéket ma is folyamatosan ültetik, elsősorban nem az utakon, mint korábban, hanem a parkokban, ahol az utcai gesztenyékhez képest, amelyek gyakran és hamar megbetegednek, kiválóan érzik magukat.


9 megjegyzés:
Tegnap este kilenc óra után mentünk sétálni a gyerekekkel. Nagyon hangulatos volt az egész, ahogy szaglásztunk és kerestük milyen növény hol virágzik.:)
jaj, én is úgy szeretem a gesztenyefákat. föleg, amikor virágoznak. itt is nagyon sok van belölük. van felétek is rózsaszín virágú?
Nagyon szeretem a gesztenyet, illatukat. Sajnos Budapesten a legtobb beteg, itt SLC-ben pedig alig van gesztenyefa.
Szia
én is rendszeres olvasód vagyok, még akkor is, ha Te erről esetleg nem is tudsz.
Most a gesztenyék miatt ragadok billentyűt, de igazán már rég felkeltette a blogod az érdeklődésemet Ukrajna iránt. Lehet, hogy ez a virágzás már nélkülem múlik el, de egyszer biztosan megnézem élőben a csodás kijevi gesztenyevirágzást.
Csodásak a gesztenyék valóban de rózsaszínt én nem láttam. A Kastán fagyi viszont továbbra is kiváló. És az orgonák is teljes pompájukban ontják az illatukat, a metrókijáratokban pedig a nénik a gyöngyvirágcsokrokkal igazi parfüméria érzetet idéznek elő. Csak azt nem értem, hogy a fecskék a gesztenyefák, hársfák és orgonák között cikázva miért sivítoznak.
Kedves Bejegyző!
Érdeklődve és élvezettel olvastam a gesztenye történelemben, heraldikában betöltött szerepét. Érdekelne, hogy milyen könyvben olvasta, hogy én is megtekinthessem, mivel nagyon érdekelnek a fák.
Tisztelettel,
Egy rajongó
Fold hivja Observert, Obsever jelentkezz!
Nem ismersz itt Kijevben magyar fiatalokat, akik esetleg nyitottak lennének egy baráti találkozásra? gabor@layar.com
Nem tudtok valakit akinek eleg nagy kihivas lenne segiteni megkeressem nagyapam sirjat Kijev ben? Nagyapam hadifogsagban volt Kijev ben es '45 ben hunyt el. Eddigi kutatasaim azt mutatjak hogy oda is van eltemetve valahova......
Megjegyzés küldése