2011. március 13., vasárnap

a kurenyovkai tragédia

Szomorú évforduló esik mára, 50 éve, 1961. március 13-án történt a kurenyovkai szerencsétlenség Kijevben.

Kurenyovka (Куреневка, ukránul Kurenivka) régi, történelmi terület terület, a kijevi Podol, Babij Jar, Szirec és Priorka között fekszik, ma Podol (ukr. Podil) kerület része. Neve eredhet a kureny szóból, ami kozák lakóhelyet, v. kozák katonai alakulatot jelent, a 18.sz.-ban itt kozákok állomásoztak. Mások szerint nevét az egykori Kurinij Brod (Куриный Брод=tyúkgázló?) patakról kapta, ez ma csak föld alatti csatornában vezető erecske. Kurenyovka régen gyümölcsös volt, földszintes faházakkal, mára Kijev egyik lakókerülete, a '60-as években építették be. (A képen a kurenyovkai tragédia epicentruma - Frunze út.)

Ma 50 éve, "fekete hétfő" reggelén, Kijev Kurenyovka kerületére homokos-agyagos pulpa zúdult a szomszédos babij-jari szennyvíz-tározó átszakadt gátja miatt. A tározóból 3/4 7-kor kezdett folyni a szennyvíz, fél 9-re szakadt át a gát és 10-ig folyamatosan öntötte Kurenyovkára a tározó tartalmát. Az áradat 30 hektárt terített be, 20 m szélesen és 14 m magasan indult, percek alatt 6 m-re csökkent, majd 3 m magasságig apadt és megszilárdult. Elhordta az útjába került fákat, építményeket, 34 földszintes és 5 egyemeletes házat, 2 egyemeletes barakk-szállást, embereket, mocsaras tóvá változtatta a Kraszin villamos kocsiszínt, örökre elnyelve az ott dolgozókat. A lezúduló ragacsos lé felforgatta a hétfő reggeli csúcsforgalomban feltorlódott zsúfolt járműveket, aztán maga alá gyűrte őket a rajtuk utazó emberekkel együtt. A halogatott intézkedések és felfordulás miatt nem evakuálták időben az embereket, nem áramtalanítottak, az utasok egy része élve égett össze a kocsikban. Heteken keresztül ásták ki a halottakat, tisztogatták a területet.

A Kurenyovka melletti Babij Jar egykoron Kijev szélén álló 2,5 km hosszú, 10-50 m mély szakadék, árkok és kisebb vízmosások helye volt. Babij Jar neve maga a véres tragédia, Kijev náci elfoglalását követően, ezen a helyen a németek a zsidókat végeztek ki tömegesen. 1941-ben, a zsidó újév napján, az árokba lőtték a városban élő v. ide menekült zsidókat, kijevi karaitákat, 2 nap alatt közel 34ezer embert gyilkoltak meg. A megszállás ideje alatt a szurdokba lőttek több cigánytábort, békés polgárokat, mindazokat, akik megtagadták az együttműködést a fasisztákkal, kritizálták őket, v. ellenálltak, kommunistákat és csak másképp-vélekedőket, ukrán nacionalistákat, v. mindezek segítőit, szovjet hadifoglyokat, hitükért pravoszláv papokat, gyerekeket.
Babij Jar tömeggyilkosságok áldozatainak helye, tömegsír.

A babij-jari árkokat a háborút követően sírrablók többször feldúlták, a lehetetlen helyzetet kezelendő, meg a környék fizikai átalakítási terveivel számoló kijevi városi tanács vezetői úgy döntöttek, betemetik Babij Jar vérrel átitatott gödreit, a holtak csontjai felett pihenő-, kultúr-és sportparkot létesítenek. Ez egyébként is beleillett az "amiről-nem-beszélünk-az-nincs" hozzáállásba, mert a babij-jari mészárlás megkerült téma volt a szovjet időkben. Kijev újjáépítése és fejlesztése javában folyt, a téglagyárak 3 műszakban dolgoztak, "sztálinkák" és "hruscsovkák" épültek a panelok előtt. A kijevi, petrovkai téglagyárak agyagbányáinak szennyvizét vezették csöveken át Babij Jarba, ahol teraszos mesterséges tározókból a leülepedő anyaggal töltögették fel Babij Jar árkait. A legfelső tározóból nagy tó lett, a tározókat beton- helyett földgáttal vették körül, biztonsági és technológia szabályokra ügyet sem vetve 10 éven keresztül folyatták erre a szennyvizet. A környéken élő lakosok és vállalatok többször jelezték, h a víz kifolyik területükre, intézkedés nem történt. 1961 márciusára a gátak nem bírták az üzemekből érkező túlterhelést, a csapadékos időjárást és a hirtelen olvadást, megadták magukat.

A tragédiát követően az elhallgatás gépezete beindult, filmeket elkobozták, a fennmaradt fotók v. azon fényképészé, aki Hruscsov barátjaként visszakapta felvételeit, v. a KGB képei. Az elöntött területet pár hónapra lezárták, a Kijev feletti repülőjáratok útvonalát elterelték, 2 hónapig temették a holtakat több kijevi és Kijev-környéki  temetőben, különböző elhalálozási okok, változó dátumok feltüntetésével, és gyász-szertartások mellőzésével. Találtak és elítéltek 6 bűnöst, a gátak építőit, h-h nem az akkori polgármester nevét máig utca őrzi a kijevi Ruszanovkán. Hivatalos statisztika szerint 147-en haltak meg, a történészek 1,5-2ezer halottról beszélnek. 28 évig hallgattak, ennyi idő elteltével tarthatták az 1ső megemlékezést, 30 év után emelték a villamos depo dolgozói 52 elhunyt munkatársuk emlékére a kocsiszín előtti emlékművet, 40 év elteltével publikáltak könyvet a történtekről.

Kurenyovkában persze ma már nyoma sincs az 50 évvel ezelőtti tragédiának, az "epicentrumban" az út a megszilárdult pulpa és a betemetettek felett vezet, az út közepén ugyanúgy villamosok járnak, csak pár megmaradt épületen látszanak az egykori esemény nyomai, pl. a 107. sz. alatti ház valaha 2 emeletes volt, a feltöltődés következtében a földszint alagsorrá vált. Az eltelt 50 év alatt Kijev város határai annyira megnőttek, h Babij Jar sem a város szélén található, megmaradt árkai fölötti nagy-nagy parkban kicsi emlékművet emeltek az emberi gondatlanság miatti kurenyovkai katasztrófában elpusztult áldozatoknak.

2 megjegyzés:

Noé írta...

Olvasva a történetet megborzongtam. Tudod, úgy másfél évvel ezelőtt egy nagyon furcsa kép fogalmazódott meg bennem. A város egy női alakként láttam, mint a szabadságszobor, aki éjjelente életre kel, lefekszik az egyik dombra és zokog, nagyon nagyon beteg.
Ma már úgy látom, szárítgatja a könnyeit, kezd gyógyulni, de még nagyon nagyon sokat kell szeretgetni, hogy fel tudjon állni.

ribizlifozelek írta...

Szomorú történet.