2010. december 4., szombat

kijevi karácsonyi készülődés

Kijevben később van karácsony, január 6-án, így az adventi időszak is 2 hetes eltolódással kezdődik. November 28-án, a mi 1ső adventi vasárnapunkon indult a pravoszlávok 40 napos karácsonyi böjtje, a testi-lelki felkészülés időszaka Krisztus születésének méltó megünneplésére. A light verzió szerint tilos a hús-evés, alkoholizálás, a hal megengedett és ünnepnapokon lehet borozni is. Az ortodox, szigorúbb szabályok alapján a hét 3 napján elvárt a szárazevés, napi egyszeri étkezés formájában, 2 nap lehet főtt ételt enni, a böjti időszak ünnepnapjain (Mária mennybemenetele, szentek napjai, vasárnapok) lehet halat, bort és olajat fogyasztani. A böjtöt errefelé komolyan veszik és gyakorolják, éttermekben, munkahelyi ebédlőkben is feltétlenül kínálnak böjti fogásokat ebben az időszakban.

Kijevben december 15-e táján felállítják a Majdan Nyezalezsnosztyin (Függetlenség tere) a karácsonyfát, ez fémvázon, több, 1600-2000 db fenyőből felépített kúp alakú karácsonyfa, amelyet minden évben más motívumokkal díszítenek és világítanak meg. A díszítést általában a szponzor határozta meg, volt év, amikor kék-piros, és volt, amikor lila színek domináltak, de mindig feltétlenül megjelenik az elkövetkező év kínai horoszkóp szerinti jegye, tavaly tigris, idén pedig nyúl lesz. Szent Miklós (Mikulás) napján, december 19-én ünnepélyesen fénybe borul az ország karácsonyfája, ezt a ceremóniát általában maga a köztársasági elnök celebrálja kicsi felhajtással.

Az idei fenyőfa abban fog különbözni az előző pár év karácsonyfáitól, h a díszítést nagyjából az állam állja - annak ellenére, h a büdzsé üres. Izgalmas kombináció elé nézünk: a fenyőfára idén az egykori Szovjetunió tipikus fenyődíszei, színes, csillogó üveggömbök, kartonból készült függők kerülnek az '50-es évek stílusában, valamint Swarowski kövek, ha találnak befektetőket a karácsonyfa projekthez. A 2011-es évet szimbolizáló nyúl-díszek mellett ukrán népi motívumokkal díszített kellékek is lesznek a karácsonyfán, terv szerint mintegy 80 ornamentikát használnak majd. Takarékossági megfontolások miatt Kijevben idén a álló karácsonyfánk lesz, nem forog majd körbe.

3 megjegyzés:

Vivien írta...

Ez lesz itt az első karácsonyunk - már nagyon várjuk :-) Ez a bejegyzés megint újdonságokat mondott nekem, a fát mindenképpen megnézzük!

euthymia írta...

ez érdekesen hangzot megint :)
én ezekkel a böjtökkel annyira nem tudnék mit kezdeni, tudom, állhatatlan vagyok, vagy nem elég vallásos...
Majd a fáról lesz fotó is?
Szép ünnepvárást!

ribizlifozelek írta...

Nem szoktam bojtolni, de nagyon tetszik, hogy a lehetoseg adott.