Nem tudom, otthon leadták-e a volgográdi híd hihetetlen kilengését, itt 2 napja ez az egyik felkapott téma. Oroszországban, Volgorádban a Volgát átszelő, több mint 7 km hosszú hidat 12 év építés után tavaly októberben adták át a forgalomnak, az ottlakók nagy-nagy örömére, lerövidíti a 100 km-es kerülőt, megkönnyítve a közlekedést a folyó 2 partja között. Két napja, május 20-án estefelé a híd váratlanul "mozgásba lendült", hosszában erőteljesen hullámzott a pilléreken futó fémszerkezet, rajta az aszfaltút - mindez félelmetes surlódó zajjal kísérve, nem percekről, hanem viszonylag hosszabb időről van szó. Amikor a mozgás megindult, majd 100 autó tartózkodott rajta, ezek csodával határos módon simán lejutottak róla, senki nem sérült meg. A kilengés legnagyobb amplitudója elérte az 1 m-t, néhány autót a levegőbe dobott. A hidat lezárták, ellenőrízték, még az aszfalt sem repedt meg rajta, jelenleg is vizsgálják az állapotát, próbálják kideríteni a mozgás okait -- a hurrikán erejű szélre, ill. szeizmikus mozgásra gyanakodnak.
Nézzétek meg a videokat, hihetetlen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

6 megjegyzés:
HIHETETLEN; HOGY SENKINEK SEMMI BAJA NEM TÖRTÉNT. most elképzeltem, mi lenne, ha itt kezdene el mozogni a az elba hídja.
Orsi, ez valóban rendkívüli szerencse! Azóta végeztek terheléses ellenőrzést - úgy tűnt, nincs gond, még mindig folyik a vizsgálat. Az Elba híd is ilyen hosszú, és arrafelé és erős a széljárás?
annyira hatott rám ez a bejegyzés, hogy ma el is mentem egy elba-parti sétára, hogy lefényképezzem azt a bizonyos elba-hidat. sajnos nem voltak jók a fényviszonyok, így nem született jó kép, de majd beszámolok az itteni hídról, amelynek különlegesséhe, hogy felíivel a magasba.
Várom, nagyon jók, profik a képeid, az étkekről készültek maga a gyönyörűség...
uuu, ez durván nézett ki :(
off. beküldtem a blogod linkjét a kem.freeblog.hu oldalra, remélem, nem baj...szép napokat!
hihetetlen, valoban...
bar nekem ugy tunt, mintha "manipulalt" lett volna a video.
ha nincs igazam, elore/utolag is elnezest ! :)
Megjegyzés küldése