a maszkos rablások. November 19-én maszkos támadó kirabolta Feodosziában a kercsi úton működő Lukoil benzinkutat. Két nappal korábban, 17-én Kijevben az Indexbank egyik fiókja, előtte 13-án Kijevben az Ukrszibbank, 12-én Zaporozsjeban az Indexbank, 11-én Donyeckben 2 bank, a Pravex, ill. Finanszi i Kredit fiókjainak pénztárait egészségügyi maszkot viselők rövidítették meg némi cash-sel - mindegyik nappal, sérülés nélkül. Azt olvastam, hogy Bolíviában hasonló problémák miatt a kereskedelmi bankok szövetsége megtiltotta az ügyfeleknek, hogy bankfiókban maszkot viseljenek. Hah.
Ezeket leszámítva a maszkok mára jelentősen veszítettek népszerűségükből Kijevben, sokkal kevesebben viselik. Nem csak stabilizálódott, hanem lecsengett az influenzahullám, hurrá itt a vége, a pánik, az influenzához kapcsolódó hírverés, kapkodás, nyilatkozat-áradatok hál'istennek mára lefutóban vannak! Október 29 óta 1,5 millió ember betegedett meg szezonális, ill. új-influenzában, v. felső-légúti betegségben - 362 halálesetet regisztráltak. Kicsit több mint 1,000 minta ellenőrzése után 225 esetben igazolódott be az újinfluenza vírusa. A statisztika szerint semmivel nem magasabb a halálozási arány korábbi évek influenzajárványaihoz képest.
Hétfőn megszüntetik a karanténokat, az óvodák, iskolák, egyéb oktatási intézmények többsége megnyitja kapuit, újra dugók lesznek az utakon, lehet majd "tömegrendezkedni", így gőzerővel beerősíthetnek az elnökválasztási kampányok. Mostanáig a Központi Választási Bizottság 18 elnökjelölt jelentkezését fogadta el és igazolta vissza, 10 továbbit elutasított. Egy biztos: mozgalmas, tréfás időszak elé nézünk, az elkövetkező 3 hónapban nem fogunk unatkozni.
2009. november 20., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

3 megjegyzés:
Örülök, hogy lecsengett ez az egész,s veletek minden rendben.
Milyen találékony az ember! Hát igen, egyesek mindent ki tudnak használni, sok maszkos között fel sem tünik, hogy ki a rabló és ki nem!
Azért még vigyázzatok ám magatokra! Végül is beoltattátok magatokat?
Érdekes amit írtál a halálozási arányról, mert akkor miért fujják fel ennyire?
Hát én már tényleg nem értem, csak azt tudom, hogy szönyü volt látni a fiukat átesni egy ilyen fránya betegségen, senkinek nem kívánom!
Szia Csilla, igen, beoltattuk magunkat magyar vakcinával, most, h mutálódott ez a fránya vírus, nemt'om kellett-é? Annak oka volt, h miért fújták fel az influenzajárványt Ukrajnában, politika, már folyik az elnökválasztási kampány, figyelem-átterelés, ön-és közsajnáltatás, "forrás"-begyűjtés, stb. Szomorú, mert ettől az embereknek még nem lett jobb és az egészségügyi helyzet sem javult.
Remélem Ti már teljesen meggyógyultatok!?
Megjegyzés küldése