2009. október 16., péntek

Esős hétvége Ogyesszában

Az ogyesszai Opera a város szellemi és anyagi virágzása idején épült, a 19.sz. legnevesebb színházi építészei, a Fellner és Helmer bécsi építésziroda tervei alapján. Felújítása 11 évig tartott, 2007-ben nyitották meg ismét a közönség számára. Már régen szerettem volna belülről is megnézni, aztán múlt péntek este - kis kaland után - a Hattyúk tava balettot néztük meg -- romantikus, klasszikus darab: ezúttal az optimistán záró változattal, a gonosz varázsló elnyerte jutalmát és a szerelmesek egymáséi lettek.

Ogyessza egyik kedvenc városom, igazi nyüzsi, tengerparti, kozmopolita hely. Most repülővel mentem, amit úgy választottunk, hogy az este 6-kor kezdődő előadásra kényelmesen odaérjek, fél 3-as kijevi indulás, fél 4-es ogyesszai érkezés. Szakadó esőben a repülőgép 1 órás késéssel indult, mert nem érkezett vissza időben másik útjáról, 4 ukrán légitársaság közös járataként váratlanul 1 AN-24-est állítottak be. Menetrend szerint 1 órát tartott volna az út, a fedélzeten 1 óra 20 perc repülési időt jeleztek, végül is bő 1,5 óra alatt leértünk. Az ogyesszai közlekedési dugókat leküzdve, az utolsó 300 méteren esőben futva, a nyitányt - ha nem is a leg1ső hangoktól -- már élvezhettük.

Korábban is írtam a bölcsis éveimből származó repülőről, igazi megpróbáltatásként élem meg vele az utakat, bár most, hogy már legalább 5-ször repültem vele, kezdem megszokni. A fedélzetre érve az ember elbátortalanodik amikor elétárul a való kép, rácsodálkozik - ez mi?, és nyomban előbuggyan a 2dik, magasságos körökhöz intézett, kissé vádló kérdés - mivel érdemeltem ezt ki? Nincs mit tenni, kabátban - mert a gépen, amikor kint hideg az idő, hűvös van (nyáron pedig meleg) - leül, becsatol,

nézi mások hasonlóképp döbbent, de bizakodó arcát, megadóan várja a felszállást, meg az előtte álló kalandot. Az AN-24-es úgy indul, hogy először bepörgeti a propellereit, kellő hangerő és rázkódás után elgurul, tekereg-kanyarog a repülőtéren, a "bemelegítést" követően hosszas "vágtázás" után elemelkedik a földről. Ezt nagyon lapos szögben teszi, határozottan az az érzése az embernek, hogy erőlködünk, együtt koncentrálok a többiekkel, fölfelé húzom a képzeletbeli szarvkormányt. Ronda, farkasfelhők között, 2-szer élesebb kanyarral, az egyenletes, hangos zúgás, meg az indulás izgalmait követően - részemről csukott szemmel -, bóbiskolva repülünk. A fedélzeti szolgáltatás ezúttal újságot jelent - nem vagyunk sokan, mindenkinek jut, majd az út felénél 1 pohár innivaló is érkezik - ezt a jegyen snack-nek nevezik. Felszálláskor a stewardess elvette fent a bőröndömet és az ajtó mellé a többiekével együtt letette, nem fért volna be a csomagtartóba. Repüléskor is szabadon feküdtek a földön egymás mellett, azonosító cetli és rögzítés nélkül - feleslegesen nem kell túlbonyolítani a dolgokat. Leszálláskor az ajtó mellől választhattam - :).

Minden jó, ha jó a vége - ezúttal is így volt. Kollégáim szerint feleslegesen hisztizek, nagyon megbízható kis gép, úgy van megszerkesztve, ha a motorja megadja magát, vagy netán útközben takarékoskodni akarnak az üzemanyaggal és kis időre lekapcsolják (ilyen sztorit is hallottam!) - vitorlázva is tud repülni, bárhol képes landolni, még a kukoricaföldön is leszáll, ezért beceneve errefelé "kukuruznyik". Hurrá!

Ogyesszáról majd ezután.

2 megjegyzés:

Csilla írta...

Szia, én csak most akadtam ide hozzád. Jót mosolyogtam a bejegyzéseden. Ez a repülős dolog azért kemény lehet!

Sokat utazol ilyen gépekkel?

Ha ismerőseid nyugtatnak, akkor az legalább valami! :))) A kukoricaföld se rossz, legalább leszáll! Bocsi, ez vicc volt!

Majd jövök még és ha időm engedi, akkor visszaolvasok!

Observer írta...

Szia Csilla, szerencsére nem túl gyakran ülök ilyen gépre. Ha Ukrajnában repülök belföldi járattal, feltétlenül megnézem, hogy melyik légitársaság és milyen gép repül -- ennek alapján választok. Sajnos nem mindig korrekt a tájékoztatás, és az ember indulás előtt szembesül a helyzettel...