2009. május 1., péntek

Krím: Jevpatoria és Bahcsiszeráj

Április 29-én Kijevben új meleg-rekord született, 27,2 C fok volt, gondoltam, lent délen hasonló örömök elé nézünk. Már az úton Nyikolajev után belefutottunk esőkbe, zivatarokba. Ma pedig borús és hideg reggelre ébredtünk, 12 C fok, reggeli után lenézünk a tengerpartra. A sétány előtt május 1-i ünneplésre és szezonnyitásra készülődő felvonulók gyülekeznek.

Jevpatoriát i.e. 5.sz.-ban alapították a görög ion törzsek Kerkinitida néven, majd a szkíták foglalták el. 200 évvel később VI. Mithriádesz Eupator, pontuszi uralkodó hadvezére szerzi vissza, a király mellékneve után – jó, v. nemes atyától származó – nyerte el mai elnevezését: Eupatoria. A 14.sz.-tól a krími tatárok kikötőt alapítanak helyén Kezlev néven – jelentése „város szemmel”. Kezlev a krími tatárok 2dik legjelentősebb városa marad a 18.sz.-ig, a 2. török-orosz háború után kerül végleg az Orosz Birodalomhoz Kozlov néven, majd a klasszikus tradíciókat követve a 19.sz.-ra visszanyeri régi nevét.

A középkori városközpontban sétálunk, a valamikor Kezlevet várfal vette körbe, 5 kapun lehetett bejutni a városba, ahol egykor tatárok, törökök, görögök, örmények, zsidók és karaiták éltek, kereskedtek és kézművességgel foglalkoztak. A várfalon kívül áll Kerengő Dervisek Klastroma, a szufista dervis-mozgalom 16.sz.-i imahelye. A lakban 17+2 apró cellával körbevett négyszögletes, kupolával fedett téren tartották
szertartásaikat. Mellette az egykori mecset romjai és annak félig fennmaradt minaretje található. A tekijével átellenben az újjáépített valamikori várkaputorony 1ső emeleti kávézójában tatár kávéval és keleti édességgel melegedhetünk kicsit át, a kávé mellé (a szolgáltatás részeként) a következő szinten a kávézó idegenvezetője meséli el a település történetét, elsősorban a tatár fénykorra és szokásokra összpontosítva.
Könnyű sétával végiglátogathatóak a várfalon belüli látnivalók: a 16.sz.-i, 12 kupolás, 2 minaretes ma is működő mohamedán Dzsuma-Dzsámi mecset, 1 sarokkal lejjebb a pravoszláv Szent Miklós székesegyház a 19.sz. végéről, a mellékes kis utcában a régi zsidó zsinagóga.
A szűk,
központi utcán a karaita zsidók kenaszájának hófehér épület-és kert-együtteséhez jutunk – különleges atmoszférájú hely, imaházakkal, közösségi épületekkel, kertekkel, apró temetővel. A karaiták karaita nyelven, a török nyelvcsaládhoz tartozó saját nyelvükön beszéltek. A kenasza melletti karaita ebédlő-étteremben, vagy az udvaron, az ablakon keresztül árusított finom cseburekit lehet megkóstolni.

Bahcsiszerájt, a krími tatár fejedelemség egykori fővárosát 1,5 órás autózás után értük el, a kánok palotáját látogattuk meg. Bahcsiszeráj neve „palotakertet” jelent, a város mára nagyon lepukkadt. Tanácsom: nem kell megállni az úton-útfélen-útközepén kétségbeesetten integető népeknek, hacsak nem akarjuk feltétlenül megvizitálni az általuk ajánlott éttermet. Az sem bizonyos, ha az út szélére behajtani tilos tábla van kitéve azzal a felirattal, hogy feljebb nem lehet parkolni – az úgy is van… Különösképp, ha előtte 3-an is lelkesen jelzik, hogy mindjárt az ott lévő parkolóba állj be és fizess – no, ezt mi megettük, így 1 kicsit a végcélhoz többet sétáltunk. L. szerint amúgy hadd keressenek...
A kánok palotáját a 16.sz.-ban építették oszmán stílusban: az egyes épületek, könnyed pavilonok kertekkel, szökőkutakkal és virágokkal körítetten, laza együttesben állnak a palotán belül, mecset, dupla minaret és temetkezőhely társaságában. A palota lakóépületei elkülönültek férfi és női (hárem) szakaszra, a női részben számos szoba eredeti formájában megmaradt. Nincs ez így a kán épületében, a forradalom után, amikor az utolsó krími tatár kán elmenekült, a mozdítható dolgok jó részét magával vitte.

A palotában található a bahcsiszeráji szökőkút, többeket (irodalom, zene) megihletett. A szökőkút kicsi márványból készült alkotás, a „könnyek kútja”, az elhunyt kedves miatt férfiszív fájdalmát hívatott megjeleníteni. A kút tetején lótuszvirágba ágyazott szem könnyezik, az alatta lévő kis tál megtelik, a fájdalom oldódik: a túlcsorduló víz 2 alsó csészébe hull alá, hogy majd az újra feltoluló fájdalom, az ismét összegyűlt víz képében osztódik és így tovább. Azt is megtudtam, hogy a háremhölgyek-feleségek miért töltötték mindennapjaikat állandóan gazdagon felékszerezve: azon kívül, hogy az ékszer szép, ékesít és kiemel, muszlim szokás szerint a nő váláskor mindazt, ami magán volt, elvihette. A válás pedig ura részéről viszonylag könnyen ment: a talak (elengedlek) tanúk előtti 3-szori kimondásával vége is volt a frigynek. Az elbocsátott hitvesek a magukkal vitt ékszerekből állhatták későbbi életük költségeit. Kétségkívül praktikus...

Nincsenek megjegyzések: