2009. április 25., szombat

Szent Cirill székesegyház - Кирилловская церковь

Szép napos reggelre ébredtünk, 5 fok reggel fél 8-kor, napközben felkúszott 15-re, L. otthon lábadozott a bölcsességfog-húzás után, mi kollégáimmal nyakunkba vettük a várost. Misa kedvenc templomát, a Szent Cirill székesegyházat néztük meg – lelkesen idegenvezetett minket. A templomot 12.sz.-i Kijev határán lévő dombra építtette Vszjevolod (Olgovics) csernyigovi fejedelem a kijevi nagyfejedelemség székéért folytatott győzelme örömére, ekkor egyúttal jól elverte a Kijevi Ruszt folyamatosan meg-megsarcoló kun poloveceket is. Robosztus épület, vastag, magas falakkal, hosszú, keskeny ablakokkal, hatalmas belső terekkel, látni, hogy a maga idejében nem csak templomnak, hanem erődnek is épült, hogy ellenálljon az erről támadó betolakodóknak. Egyben a csernyigovi fejedelem főhadiszállása, később családi temetkezőhelye. A mongol-tatár időket túlélve kolostort hoztak létre benne, amely a 18.sz.-ig állt fent, ezt követően a mellette kialakított városi ispotály temploma lett.

Többszöri átépítés után a 18.sz.-ban nőtt ki a bizánci egyszerű tömörségből a ma is látható ukrán-barokk stílusú épület a jellegzetes kecses, körte-formájú kupolákkal. A templom belseje a 12.sz.-tól változatlan, 800 m2 freskó díszíti, praktikusan minden egyes négyzetcentiméteren falfestmény van, ornamentikus díszítésű keretezéssel hatalmas freskók, melyek szenteket, korabeli vitézeket, biblikus jelenteket és életképeket ábrázolnak. Csupán a fenti kórus részen maradt 1 frissen vakolt fal "szárazon".

Lenyűgöző látvány! A freskók többsége 12.sz.-i, a 19.sz.-ban végzett felújítási munkák során találtak rájuk a vakolatok alatt, a restaurálást Prahov professzor vezetésével lelkes szentpétervári és kijevi festőakadémiai növendékek végezték, köztük a fiatal, kezdő, később befutott festő – Vrubel. Vrubelt bízták meg a hiányzó freskók megfestésével a kari részen és ő készítette a márvány ikonosztázhoz az ikonokat. Rendkívüli erő, érzelmek és stílus. Sajnos az épületben nem lehet fényképezni, így ezt élőben kell megnéznetek – :).

A környező dombok már i.e. 5-2.sz.-ban, a tripoljei időkben lakottak voltak, kóborlunk a városi utak közötti füves részeken, benőtt, betemetett járatok mutatják, hogy számos régészeti feltárás folyt a 19.sz.-tól. Itt (és ez ma nem Kijev külvárosa!) a dombok lankáin az elvadult természet, kiserdők, bokros ligetek, piknikezésre használt domboldalak, parkok és a legújabb-kori ember pusztításának képe – gyönyörűséges, régi-szép romlásnak indult házak, jellegtelen "szocialista" lakónegyedek, újgazdagéknak épült körbekerített és lakatlan villa-csoport, lerakott törmelék-szemét keveredik. Ez is Kijev.

2 megjegyzés:

Snowqueen írta...

De örülök ennek a bejegyzésnek,már azt hittem,hogy valamiért szünetel a blog:-(
Érdekes volt,köszönöm szépen!

Observer írta...

Nem szünetel, csak sajna kevés időm volt, a Misával tett kirándulást sem tudtam befejezni. 2 napja tértünk vissza a Krímből, csodás helyeken jártunk - még melegében bepótolom!