2009. február 22., vasárnap

a Hanyenko Gyűjtemény

Korábban írtam a Tyerescsenko utcában lévő egyik múzeumról, a Kijevi nyugati és keleti művészetek múzeuma ennek rokona és párja. A kiállítás alapját Bogdan és Barbara Hanyenko gyűjteménye adja, Bogdan neves zaporozsjei kozák család sarja (hetmant is adtak Ukrajnának), Barbara pedig Tyerescsenko lány -- egész életük során szenvedélyesen gyűjtötték különböző korok képzőművészeti alkotásait. Gyűjteményüknek építtették a múzeumnak ma is helyet adó épületet, szobáit és termeit a kollekció tematikus elhelyezésére, kiállítására, látogatók fogadására tervezték és kivitelezték, a család kisebb szobákban, az épület manzárd és hátsó traktusában lakott. A ház az olasz paloták mintájára épült.

Földszinten láthatóak az ókori görög és római szobrok, innen vezet fel a robosztus falépcső és a magas lépcsőházban, természetes mennyezeti megvilágítás alatt kerültek fel a barokk korszak nagyméretű, romantikus-historikus képei. Az egyik szoba gazdag faborítású, kazettás, gótikus stílusban épült, a korszak műtárgyaival, mellette az olasz reneszánsz képeknek és ládáknak helyt adó kisebb terem, mennyezetét neves orosz festők freskói díszítik, majd tovább, a rokokó szobában fehér, arannyal szegélyezett bútorok keretét a falakat borító belga falikárpitok adják.
A gazdagabb flamand festészet (bibiliai és polgári témák) terme mellett van a kicsi spanyol szoba, 2 kisebb képpel -- Velasquez és Zurbaran kiállított festménye (Margaréta infánsnő, Csendélet kakaódarálóval) teszi fel a koronát a gyűjteményre. Néhány, féltve, spéci körülmények között őrzött bizánci ikon, majd a francia festészet pár darabja zárja a nyugati képzőművészetek tárlatát. Az egész 1 kicsi ékszerdoboz -- látni kell! -- a jó ízlés és adakozás darabja -- Hanyenkoék végrendeletükben gyűjteményüket Kijev városára hagyták, példájukat más művészet pártolók is követték, ezek adományai is a múzeumot gyarapítják.

2009. február 21., szombat

az anyanyelv világnapja


2009. február 10., kedd

tányérok

Kijevi barátnőm egyik hobbija porcelánmütyür-gyűjtés, ennek vonulataként, mint vászonra sűrűn varrott gombok, az egyik kis falon tányérok lógnak békésen egymás mellett. Ukrán népművészeti motívumok, narancs-piros-lila mályvák, pipacsok, rózsák, zöld leveles indák bujálkodnak a fehér porcelán tányérokon. A falra és asztalra készített dísztányérok nagy divatja dúlt egykoron, ezek szép példányai szerezhetőek be a mai bolhapiacokon (bocs a fotók minőségéért, csak a telefonom volt velem).

A dísztányérokon belül külön kasztot képviselnek a jelesebb eseményekre készítettek, a március 8-at köszöntő virágos, vagy az országaik népviseletében táncos lányokkal illusztrált tányér egykor az észt-ukrán kulturális napokat népszerűsítette. A motívum ugyanaz, a méret különbözik és a körbefutó felirat tér el.
Tányérokon jelenik meg a nem-túl-régkor történelme, az októberi forradalom 60. évfordulójára készült tányéron háborgó tengeren a vörös Auróra kísért leningrádi partok előtt
, a 70. jubileumot kalászokkal övezett Lenin köszönti.
Lehet fokozni ezt az érzést a fényes jövőbe tekintő, virágfüzérrel keretezett Leninnel, vagy azzal a tányérral, amelyen apró virágokba ágyazva, vörös pipacsokkal, színes árvácskákkal övezve, kisebb virágokból kirakva olvasható, ki is van velünk. Tányéron is "megülték" a II. VH. győzelem 30. évfordulóját, a szovjethatalom diadalmas útját gyakran megénekelték tányérokon.
Mesebeli lovon arany-vörös sárkányként a "Tanácsok hatalmáért" küzd a vöröskatona és a kék különböző árnyalataiban, kék-virágos ötágú csúcsai között a 15 köztársaság neve fogja körül a szovjet címert.

Mondhatnátok, letűnt világ régi szokásai. Álljon itt zárásként a 2004-es narancsos forradalom "Igen! - Juscsenko - hiszem, tudom, merem" kampányoló tányér -- a színek, megjelenés és stílus változott, a tányér maradt.

2009. február 1., vasárnap

A Nemzeti Filharmónia

épülete a Krescsatyik végén áll. A XIX.sz. végén a Kijevi Kereskedők Egyesülete kapta meg ezt a területet és építtette rajta klubját. Az épület gyorsan népszerűvé vált, bálok, családi ünnepek, jótékonysági események, irodalmi és zenei estek színhelye. A 2szintes épület második emeletén lévő oszlopos színházterem nagyon jó akusztikával rendelkezik. Az épület kivitelezője, a kijevi városi építész Vlagyimir Nyikolajev zenei tehetséggel megáldott építészként jól ismerte az akusztika törvényeit, évekkel később a Kijevi Zenei Társaság igazgatósági tagjaként számos kamarazene koncertet rendezett a klubban. A filharmóniában számos világhírű művész lépett fel, nevüket kis kiállítóteremben őrzik - Bernstein, Liszt, Ojsztrah, Rahmanyinov, Rubinstein, stb. (Ugyanitt állították ki azt a karosszéket, amelyben a pápa ült kijevi látogatásakor - :).)

Az osztrák kultúra hetének keretében Anna Maria Pammer szoprán szólista koncertjét hallgattuk meg vasárnap este. Szép és erős hangú énekesnő, nagy átéléssel adta elő a dalokat, érdekes volt, a klasszikus szerzők mellett énekelt kortárs zeneszerzőktől is -- nekem ez nem igazán az esetem, 1-et idekopizok, hogy ti is élvezzétek -- :).