2008. október 8., szerda

Baku, Azerbajdzsán


Azerbajdzsán Európa és Ázsia találkozásánál fekszik, az egykori selyemút mentén, 3 érdekszféra kereszteződésében: a közel-keleti muszlim, az orosz és az EU. Történelme során az első kettőhöz kapcsolódott, a 20. sz. végére mégis szövetségi partnerség szempontjából az EU-t választotta. A javak eloszlása nagyon egyenetlen, tipikus fejlődő országot követi – hirtelen meggazdagodott, vagyonos réteg és szegényebb szegmensek között vékony, kialakulóban lévő középosztály. Húzóágazat az olaj és gáz, az azeriek tradicionálisan kereskedők. Az ország lakosságának többsége siíta muszlim, hivatalos nyelve azeri, az orosz nyelviséggel kapcsolatban Ukrajnához hasonló fóbiák, vagy korlátozások nincsenek.


Az odaútról annyit, hogy Pestről a szomszédos országból induló teli járaton 4-őnkön kívül csak 5 nő utazott, a gép este indult, éjjel értünk oda, a Kaszpi tenger felett berepülő gépről csodás látvány nyílt a kivilágított olaj-fúró-tornyokra. Visszafelé közvetlenül Kijevbe repültem (helyi airlines, tele gép), mellettem 3-éves kisfiával egy azeri nő utazott meglátogatni Ukrajnában tanuló unokahúgát. Anya és fia váltogatva, hol azeriül, hol oroszul beszélgettek. Nem is értette a kérdésemet, hogy-hogy beszélnek oroszul. Azt mondta, ők azeriek, otthon többnyire azeriül beszélnek, a csemete orosz óvodába jár, édesanyja nyugdíjas orosz tanár, kezdettől 2-nyelvre tanították a fiucskát, mert jobb, ha anyanyelvén kívül mindjárt még 1 nyelvet tud. Logikus, nem?



Baku jelképe a Szűz-Torony, őrtoronynak épült, és egykor tenger mosta falát, ma az Óváros szélén áll. Több legenda is kapcsolódik hozzá, az egyik verzió szerint egy királyi leányzóról kapta nevét, aki a torony tetejéről vetette mélybe magát szerelmi bánatában.


Az Óváros mellett, a Kaszpi tenger partján végig szép házak és paloták állnak, a 19.sz. végén, 20.sz. elején építtette őket az egyik olajból meggazdagodott azeri milliomos. Ahogy a helybéliek mesélték, vizet keresett, lefúrt és olajat talált. A század elején az olajból meggazdagodott 2 helyi család egymással versengve próbált tenni a városért és lakóiért, paloták, kórházak, más szociális és kulturális épületek születtek támogatásukból. Ma Bakuban a legtöbb épület homokkővel bevont homlokzatát alulról világítják meg, ez a fajta megvilágítás népszerű a városban, és nagyon-nagyon jól mutat. Egyből a torony mellett található egyik palotában szállt meg 1944-ben De Gaulle, amikor Moszkvába utazott Sztálinnal tárgyalni, Bakuban szakította meg útját.


A tengerparton álló új épületek szállodák, ablakaikkal a Kaszpi tengerre, ahol távol a vízben a fúrótornyok állnak. A fúrótornyokon dolgozó munkásokat hetente váltják, kora reggel a bakui kikötőből induló hajó végigjárja az olajkutakat, megy az új váltás és hazatérnek az előző hetiek. A taxis szerint jól elvannak hét közben a kutakon, szabad idejükben horgásznak, mert szerinte a víz a kút körül sem szennyezett. (A képen reggel fél 8-kor az ingázókat vívő hajó indulás előtt a bakui kikötőben.)



Az Óváros az Unesco világörökségének része, bár helyi kísérőnk szerint pár hónapja kikerült belőle, mert területén több helyen újabb beépítések történtek (mivel nincsenek szabad telkek, az árak csillagászatiak), ill. a régi épületek egy része mai szellemben került felújításra (majd értékesítésre). Az Óváros bejáratánál áll a Majdan (piactér és iskola), mellette az utazókat valaha kiszolgáló karavánszeráj. Az Óváros területén található a sirváni sahok palotája, az épületegyüttesen belül a palotán kívül mecset, fürdő, madrasza is található. Ma Baku népszerűsége különleges geopolitikai helyzete miatt nő, az Óváros melletti belvárosi Fontanszkaja teret benépesítik a zsibongó, sétáló helyiek, a portékáikat árusító kereskedők és a nézelődő turisták. Kb. ennyi 1,5 nap munka, 2-szer 3 óra repülőút és egy bő 2 órás városi séta hozadéka.



Nincsenek megjegyzések: