2008. július 24., csütörtök

Boriszpoli repülőtér

Boriszpol Kijev fő repülőtere, 4 terminálból áll, az A-ra érkeznek a belföldi járatok, a B-re a nemzetköziek, a C terminál a VIP részleg és a D terminálról indulnak a corporate-és magánjet-ek. Az elmúlt években a B terminált amennyire lehetett bővítették és a 2 éve született terv szerint a D terminált szeretnék továbbfejleszteni. Azt olvasom, a kormány jóváhagyta ezt a projektet, magánbefektetőket fog az építkezéshez meghívni. A közlekedési miniszter bejelentette, hogy áttekintették a még 2005-ben aláírt, japán JBIC bank boriszpoli repülőtér D termináljának építéséhez kapcsolódó finanszírozási szerződését, - USD 180MM összegben, 30 éves futamidőre, 10 éves türelmi idővel, 1,5% kamatlábbal - és elutasították, csakúgy, mint az idén júliusban hivatalos építési tendert nyert török vállalat pályázatát. Hivatalos indoklás szerint 2 fő ok volt, a finanszírozás devizaneme, a JPY nem kedvező, ill. a szerződéstervezetbe nem elfogadható technikai részletek kerültek.

A hitelszerződéssel az lehet a gond, hogy az összegek felhasználása oly mértékben konkrét finanszírozási célhoz kötött, vagyis kontrollált, hogy praktikusan lehetetlen "lenyúlni" belőle. Ez igen zavaró tényező egy olyan országban, ahol a "kapcsolati tőke" a lét alapja, az uram-bátyám-komám, a ma-te-nekem-én-holnap-neked, ki-kinek-a-kije-és-lekötelezettje, stb. vezérelvek mentén intéződnek az ügyek, a korrupciónak történelmi hagyományai vannak, mélyen és sűrűn behálózza a társadalom egészét, a legalacsonyabbtól a legmagasabb szintekig, így a racionalitási és logikai elvek, gazdaságossági, hatékonysági megfontolások abszolut hátrébb sorolnak.

A boriszpoli repülőtéren mostanra áldatlan állapotok vannak kialakulóban. A nemzetközi terminál forgalma régen kinőtte a repteret, de a helyszűke mellett a legfőbb gond a helyes folyamatszervezés teljes hiánya, lassú és elavult rendszertámogatás, a kiszolgáló személyzet pedig a régi szovjet idők stílusában közlekedik.

Kijevből való indulás esetén tömegjelenetek vannak az indulási oldalon már a check-in pultok előtt, emberek garmada álldogál kísérőikkel egy kordonnal elválasztott szűk, kis térben, elálltva a pultokhoz vezető utat. A kordon bejáratánál ülő девушка a checkin-pulthoz törő gyanútlan utast hangos kiáltással feltartóztatja, úticélját kérdezi, esetleg iratait elkéri és megnézi. Hogy ez miért szükséges, azt korábban, még a papir-alapú jegyek idejében sem értettem, teljességgel felesleges és értelmetlen akadály a folyamatban. A checkin-pultos soroknál különösen akkor szívja meg az utazó, ha az egyik helyi légitársaság járatával repül, mert ebben az esetben közös check-in pultok vannak úticél megjelölése nélkül, a sorok hosszabbak és lassabbak. Bár külön teremben, számos pult szolgálja az utasokat, eszméletlen káosz uralkodik. A process a következő: békés utazók állnak a sorban, miközben a pultokhoz soronkívüliek szaladgálnak földi személyzeti segítséggel, mert valaki mindig valakinek az ösmerőse, vagy csak nagyon későn ért ki. Csoda-e, hogy egyik sor sem halad? Aztán eljő az a pillanat, amikor már a pultosok is úgy ítélik meg, hogy a békésen várakozók lekésik a járatot, ilyenkor hangosan elrikkantják az éppen 30 perccel indulás előtt lévő úticél nevét, pl. kb. annyit, hogy "Varsó-Varsó, ide!" és ekkor ezek az utasok előremehetnek a pulthoz check-in-re. Utolsó pár előre fuss, vagy nem tudom én mi.

A következő lépcső, egy szinttel följebb a poggyász-átvilágítás, hosszú sorok kígyóznak, fal választja el a gépeket az utasoktól, mindegyik előtt külön kis bejárat. Itt megint egy
девушка nézi meg mostmár a beszállókártyát és útlevelet, a kártyára kerül egy pecsét (de miért?). Ezután az ember felkínlódhatja csomagjait a röntgen-gépre, mert bár hárman is körbeállják, egy földi kiszolgáló sem adja a futószalagon kezed alá a dobozt, amelybe a csomagod kell helyezned, egyáltalán nem segítenek a poggyásszal. Mivel mindent maga az utas csinál, és a gép sem "speedy-Gonzales", nagyon lassan halad. Miután szerencsésen átverekedted magad és néhány körmöd bánta a gyakorlatot, be lehet állni végső aktusként az útlevél-ellenőrzés sorainak egyikébe. Ez a hab a tortán, csupa "motivált gyors-Joe" ül a fülkékben, csigalassúságú, a pc képernyője lassan vált, gondolom a támogató rendszer tökéletlensége miatt.

Ne csüggedjetek, érkezési oldalon sem jobb a helyzet. Napszaktól függően 1,5 órát is lehet sorban állni az útlevél-ellenőrzésnél, mire átjutsz. Ez az idő egyébként pont szükséges ahhoz, hogy a feladott csomagok megérkezzenek. Kevés és régi technikáju csomag-futószalag van bezsúfolva kis térbe, egy-egy szalagra több járat is jut, az utasok tülekedve próbálnak csomagjaikhoz jutni. A csomag megérkezte után a zöld folyosónál, ahol gondolod, hogy csak-úgy kimehetnél, elhelyeztek 2 átvilágító-gépet, amelyre a csomagjaidat fel kell helyezni és tartalmát ellenőrzik. A gépek többnyire üzemelnek, ritkábban előfordul, hogy ellenőrzés nélkül ki lehet jönni a zöld folyosón.

Szóval, badly needing process improvement. Az a baj, hogy ebben a reptéres kiszolgálásban nincs annyi pénz, semmi könnyű meggazdagodás-megtérülés esélye, elsődlegesen nem ide fogják allokálni a lét. De legalább kiadtam magamból - huhhh.

2008. július 22., kedd

день освобождения Киева - Kijev (nyári) felszabadulása

Kedvesen így nevezi a köznép azt a napot, amikor a parlament (Verkhovna Rada) elhúz szabadságra és végre a Város "felszabadul" - vagyis kiürül, sem a képviselők, ill. mától a kormánytagok sem autóznak az utakon, az útvonalaik miatti útlezárások megszünnek, a körülöttük dolgozó csinovnyik-gárda is szabadságra megy. (A nyári jelzőt csak én tettem hozzá.)

A képviselők lementek délre a tengerre, már a 14-i, pénteki utolsó parlamenti napot is nehezen bírták - harmaduk ebéd táján lelépett. Nem mintha ez olyan sok vizet zavart volna, vagy bármit levont volna tevékenységük eddigi mérlegéből. A mostani idény valószínűleg minden korábbit felülmúlt a parlament "alulműködése" tekintetében. Tavaly szeptemberben voltak az előrehozott választások, decemberre tisztázódtak a koalíciós vonalak, a létrejött koalíció kerek 2 szavazati többség mellett ugrott neki a kormányzásnak. Akárhogy is, ez elég necces és halovány többség, így egyáltalán nem meglepő, hogy a parlamentnek csak másodszori nekiugrásra sikerült Júlia Vlagyimirovna Timosenkot kormányfőnek megválasztani. Ami ravaszság a szavazás kapcsán elkövethető, az itt bizonyosan megtörténik. Az 1ső szavazáson azért nem ment át JVT, mert az egyik képviselő szavazókártyáját (amelyet a szavazóautomatába kell illeszteni) - eltünt, egyszerűen lenyúlták. A kormány felállását követően az ellenzék besáncolta magát és blokád alá helyezte a parlamenti üléseket. Az időszak vége felé pedig a munkát maga a koalíció akadályozta meg. Az egész idényben pár, kulcskérdésben sikerült a parlamentnek közel teljes létszámban együtt lenni és szavazni, pl. volt eset, hogy teljes egyetértés honolt a padok között, amikor a saját ellátmányaikról döntöttek.

A juttatásokat tekintve Ukrajnában (is) nagyon érdemes képviselőnek lenni - de erről külön írok.


2008. július 21., hétfő

Csernovci -- K.u.K. az ukrán-román határon

Czernowitz, Cernauti, Czerniowce, טשערנאוויץ, Csernovic, Csernovci - Bukovina fővárosa a Prut folyó partján, igazi multikulturális múlttal, fordulatokban gazdag történelemmel, ahogy az alakult, számos birodalomnak volt a része: moldáv, török, osztrák, román, szovjet - ma Ukrajnában a csernovici megye központja. Csernovci már a középkorban fontos határátkelő városka volt, a fakereskedelem központja, vámot szedett az északról délre haladó kereskedőktől. A XVIII.sz. végén az osztrákok vették át a törököktől, Galíciához csatolták, majd önálló tartománnyá alakították. Az ideérkező osztrák garnizon parancsnoka szörnyülködve panaszkodott császárának levelében a kezdetleges körülményekre, fejletlen, piszkos környezetre, szalmatetős faházakra, rendezetlen utakra, segítségét kérve mindezek megszüntetésében. A segítség nem maradt el: a császár nemcsak forrásokat allokált a Monarchia legdélkeletibb határvárosának, hanem személyesen meg is látogatta, fejlődését nyomonkövette, adókedvezményt adott a betelepülőknek.

A városka ruszin, ukrán és román őslakosai mellett Galíciából zsidók és lengyelek, a Monarchia más területéről szászok, németek települtek be. Az első kőház a garnizon mellett a parancsnok lakóháza volt, kaszárnya, tiszti kaszinó és katolikus templom épült az itt állomásozó katonáknak. Később az adminisztrációt szolgáló épületek, tanácsháza, posta, vasút és állomás, templomok épültek. 12 tér körül szerveződött, alakult a város, a terek, mint magok csoportosították maguk körül a "szakosodott" piacokat - központi piac, fakereskedelem, halpiac. Néhány év elteltével bécsi, cseh, magyar építészek által tervezett utcák, terek, szecessziós, neoklasszicista és barokk házak születtek - az akkoriban "kis Bécsnek", ill. jelentős zsidó lakosság és kultúra miatt "Prut melletti Jeruzsálemnek" is nevezték. A nemzeti közösségek önszerveződéseként "kulturházakat" hoztak létre - Német Ház, Lengyel Ház, Román Ház, Zsidó Ház, a nemzetiségek különböző felekezetekhez tartozva templomokat emeltek városszerte. Nagy, városi parkot alakítottak ki az akkori város szélén, ez ma a városközpontban kis erdőként pihenőhely.

Csernovci akkori pezsgő kulturális életét a színház, filharmonia, kávézók, több nyelven publikált folyóiratok erősítették. A nemzetiségek saját nyelvű iskolákkal rendelkeztek. A XIX.sz. vége felé Ferenc József császár egyetemet alapított Csernovciban, a metropolita székhelyén - az egyetemen több nyelven folyt az oktatás. A vörös épületet eklektikus stílusban Monarchia-béli cseh építész tervezte - több stílus keveredik, román, bizánci, gótikus, ukrán népművészeti elemekkel. Középső része eredetileg az ortodox metropolita rezidenciájának készült, mellette lévő szárnyakban ortodox templom, egyetemi épületeket, szemináriumokat emeltek.

Csernovciban sétálva a közép-európai látogató egyből otthon érzi magát, ismerősek az utcák a jellegzetes építészeti stílus, városképi megjelenés miatt. Pár évszázada ezen a vidéken számos nemzetiség élt, fejlődött békésen együtt, nemcsak anyagiakban, hanem szellemiekben is, híres embereket neveltek ki magukból a német, zsidó, román, ukrán és lengyel kultúrának. Itt született Paul Celan, Rose Auslander, itt tanult Mihai Eminescu, Ivan Franko - valamennyi a saját nyelvén tanult, írt, dolgozott. Az ember csodálkozva rója az utcákat és azon töprenkedik, hová tünt ez a sokszínűség és az errefelé valaha honos tolerancia?

Csernovci ősszel fogja ünnepelni alapításának 600. évfordulóját, történelmének utolsó 200 évében sokat megélt, több nyelvet - német, román, orosz, ukrán - váltott, bőségesen volt része önkéntes és erőszakos be-és kitelepítésekben, rákényszerített nemzetiségi politikákban, felvirágoztatásban és lerohasztásban. Most nagy készülődés folyik, felújítások mennek - kívánom, legyen megújulás nemcsak a külsőségekben, hanem a fejekben is, hogy amit hosszú évek során létrehoztak, kishíján elvesztettek, rátaláltak, megújítottak - arra vigyázzanak, ápolják, őrízzék attól függetlenül, hogy melyik kor, nép, vallás, kultúra alkotása.

2008. július 20., vasárnap

Hotyn -- még egy vár

Kamenyec-Podolszktól nem messze található Podólia másik gyönyörű vára, Hotynban, a középkorban fontos stratégiai pontként állt 3 nagy birodalom határán, a Dnyeszter folyó partján. A XVIII.sz.-ig alapvetően a török és lengyel birodalom csatáinak színtere, időről-időre a moldávok és ukránok és csatlakoztak a küzdelmekben. A cári birodalom a XVIII.sz. jelent meg.
A kirándulással ezúttal nem volt szerencsénk, mert pont aznap Juscsenko elnök is valamikor erre látogatott, "nagy szellemek ha találkoznak", mondhatnátok, de ez most egyáltalán nem volt vicces. Amerre a köztársasági elnök jár-kél, az utakat lezárják, hadd haladjon gyorsan, szabadon és biztonságosan, ez különösen a dugókkal terhelt Kijevben kedvező neki és gáz a többieknek. Sajna a várat reggeltől a látogatók elől lezárták, bár ő csak délutánra ért oda. Így kerültünk egyet és az erődöt a folyó túlsó oldaláról néztük meg messziről -- meg kell mondani, így sem volt semmi látvány, de valamikor ide bizony vissza kell menni.

2008. július 18., péntek

Kamenyec-Podolszk -- mesebeli városka

Каменец-Подольский Dél-Nyugat Ukrajna csücskében van a moldáv határnál. Hosszú és fárasztó, rossz minőségű utakon való autózás után, amikor már csak megállni és pihenni kívánsz, kiszállsz a kocsiból, körülnézel, hirtelen elképesztően festői természeti környezetben találod magad majdnem a világ végén. Hegyes-dombos-lankás vidéken, évezredekkel ezelőtti tektonikai mozgások eredményeként kialakult meredek, 15 m-es sziklás falakkal övezett kanyon mentén a Szmotrics nevű folyócska hurokszerűen fut körbe egy magas dombot, a domb tetején áll erődítményként Kamenyec-Podolszk város. Ott, ahol a hurok alján a folyó elindul és körbe-visszaér, kis szakaszon párhuzamosan fut önnön-maga mellett, a kanyonnal körbevett domb egyetlen lábon megközelíthető bejáratánál a természet által kreált védelmet megerősítve emelkedik a vár. Akár a mesében. A folyó jobb és bal partja mentén, hosszában kőhíd vezet fel rá, igazi középkori építmény, 5-6 méter vastag falakkal, bástyákkal, tornyokkal, tornyok tetején zászlókkal - mindez épen-egészben.

Kamenyec-Podolszkot írásos emlékek először a XIV.sz.-ban említik a litván Koriatovics hercegek podolíai birotkának fővárosaként, de különböző, még meg nem erősített elméletek szerint történelme a tripoljei és római időkre nyúlhat vissza. A középkori időktől fogva Kamenyec-Podolszk podolíai vajdaságként a lengyel királyság része, a kereszténység fontos déli erődítménye. Az orosz birodalomhoz a XVIII. sz. legvégén került. A várost többségében 3 nemzet lakta, békésen éltek egymással ukránok, lengyelek és a törökök elől délről idemenekült örmények. Pápai egyházkerület, amelynek központja az óvárosban felépült Péter-Pál katedrális lett. A templomba a Győzelmi kapu visz - alatta áthaladáskor ha falát bal kézzel megérinted - kívánságod teljesül. A helyiek elbeszélése szerint, az ukrán választások kapcsán minden nevesebb politikus megfordult erre - csakis korteskörútja részeként véletlenül járt itt és egyből "kívánt": Kucsma, Juscsenko, Janukovics és Júlia Vlagyimirovna is - ugyan valamennyien pravoszlávok, ez a tradíció nem tesz különbséget a kívánságát beteljesülni váró különböző felekezetűek között. Az sem lenne csoda, ha ebbe a kívánság-sorozatba belezavarodott volna.

A templom mellett minaret emelkedik, tetején aranyozott Szűz Mária szoborral. A török hódoltság 27 éve alatt a római-katolikus templomot moszlim dzsámivá alakították, miután a lengyelek visszakapták a várost, a szerződés szerint a minaretet nem bonthatták le. Igazán frappáns megoldással hasznosították. Az orosz cárok, később a szovjet hatalom többször bezárták a templomot, szovjet időkben az ateizmus múzeuma működött benne, ami szerencsésen megóvta a török hódoltság után készült barokk templom-enteriőrt. 1990-ben adták vissza a katolikus hívőknek.
Az óváros közepén, a fő-lengyel-piac-téren áll a tanácsháza, vele szemben az örmény ház, a tér másik sarkában korábban dominikánusok, ma pálosok templomja és kolostora.
Minden nációnak saját kis tere, piaca, temploma volt - igazi középkori városka, mostanában igyekeznek rendbehozni az évek hosszú során lepusztult házakat. Fellendülőben a turizmus, léghajó versenyeket, történelmi-hadi játékokat, motor-cross és autó-ralli rendezvényeket szerveznek évente. Infrastrukturális fejlesztéseket követően Ukrajnának ez a része az egyik legszebb turisztikai célponttá válhat.

2008. július 8., kedd

день Ивана Купала - Szentiván-éj - nyári napforduló

Azt hittem, hogy ez az ünnep június 24-én van, erre tegnap kiderült, hogy Ukrajnában a régi naptár szerint ünneplik, vagyis július 6-ról 7-re virradó éjszaka. Az egyház ezen a napon (az igazi június 24-én) Keresztelő Szent János születését üli, a napforduló pedig június 21-re esik. A keresztény idők előtt a szlávok pogány szokás szerint ezen a napon Kupájlo, a földi Termékenység Istenének ünnepét tartották, a nyári napfordulóhoz igazodva. Más leírás szerint a Kupálo szó az orosz купать, кипеть, закипеть - kb. forrón kívánni valamit - szavakból ered és analóg a latin Cupido-val, i.e. a szerelem ünnepe a mai nap. Akárhogy is, a keresztény és pogány hagyományok összeolvadásaként keletkezett Iván Kupálo ünnepe.


Erre a napra 2 szalmabábút készítenek - a férfi ruhába öltöztetett Iván és a női ruhákkal ékesített Maréna alakját, e két személy körül forogtak az est főbb eseményei. Nem ismert, hogy e 2 alak hogyan keletkezett, az viszont bizonyos, hogy tragikus sors várja őket - vagy elégetik, vagy vízben elsüllyesztik őket, megtisztulásként és áldozatul. A hagyományos ünneplés - korábbi évszázadok tiltása ellenére - fennmaradt, este tüzeket gyújtanak. A "kupáloi" örömtüzek "szent" tüzek, bűbájos erővel bírnak, földi szimbólumai a napnak. A megtisztulás, az erő és egészség érdekében a tüzet átugrották. A magas és sikeres ugrás jó egészséget jósol, ha nem sikerül átugranod a tüzet, egész évben elkerülhetetlen bajok sorozata ér. Ugyancsak a tűzugrás útján próbálták megjövendölni, hogy a párok együtt maradjanak-e: a fiú és lány kézen fogva ugrották át a tüzet, ha kezük nem vált szét ugrás közben a tűz felett - ez a pár az élet megpróbáltatásait jól vette majd és jól tudtak együtt élni. A kupáloi szertartások elválaszthatatlan része a koszorúfonás. A lányok, jövőjük megismerése érdekében koszorút engedtek a vízre, a vőlegény azon az oldalon volt található, ahová a koszorú elúszott. Ha a koszorú egyenesen és nyugodtan úszott, a lány családi élete is szerencsésen alakult majd, de ha megfordult, vagy valamibe beakadt, nem könnyű jövő várt tulajdonosára. Ha a koszorú elmerült - ez rossz jel volt, ha mégis kiúszott, akár az ár ellenére is, jóra fordulhattak a dolgok. Volt, hogy a koszorút gyertyákkal úsztatták - figyelték, milyen hosszan égett a gyertya, ha sokáig kitartott, hosszú életet jósolt. Néha a koszorúkat gazdasági célokra használták: a kertben dobálták szét, hogy jobban nőjőn az uborka és a tök.

A nép úgy tartotta, hogy ezen a napon, július 7-én meg kell fürödni a vizekben, Szent János ezen a napon a rossz szellemeket elűzte és a víznek varázs-ereje volt. Az év legrövidebb éjszakáján nem aludtak, mert ezen az éjen voltak legélénkebbek a tündérek, boszorkák, jó és ártó szellemek, sárkányok; a mágikus éjen sok minden megtörténhetett. Csakis ezen az éjszakán nyílik a páfrány virága, az egész napos mulatozást követően a legbátrabb szívű emberek útnak eredtek, hogy a varázslatos virágot megkeressék. Aki megtalálja és leszakítja, annak szeme előtt feltárulnak a földbe rejtett kincsek. A monda szerint a virághoz vezető utat gonosz erők védik, a virág által megnyílt földi gazdagság sem vezetett még jóra.

Éjszaka, még napfelkelte előtt az иван-дa-марья (kéküstökű csormolya) virágzó füvet gyűjtötték és a ház sarkaiban lógatták fel. Úgy tartották, hogy ez a virág megvédte a házat a tolvajoktól, mert a növény sárga és kék virágai úgy beszélgettek egymással mint báty és nővér, azt a benyomást keltve a hívatlan vendégben, hogy vannak otthon, és a 2 kupálói ellentétes elemet, a tüzet (sárga szín) és vizet (kék) öleli magában. Iván Kupálo napján korai harmattal kellett megtisztulni, korábban keltek, a kupáloi harmatos füvőn jártak. Ezen a napon a gyógyfüvek tömeges gyűjtése folyt, különösen a napfelkeltekor szedett gyógynövények számítanak erősnek és hatásosnak (ki korán kel, aranyat lel -- orosz megfelelője: "Кто рано встает, тому и Бог дает!".